Ditticento

Magyar irodalmi szerelmeskönyv

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

2020. április 25. - Ditticento

nyary.gif

Vajon az irodalomtanítás miért merül ki abban, hogy be kell seggelni az írók, költők születési és halálozási dátumát, (adott esetben) a dögunalmas könyveket és memoritereket?

Miért is nem az a cél sok helyen, hogy az embert, az élettörténetet mutassák be a nebulóknak, ami által megérthetik nemcsak az alkotó műveit, de akár később a saját kis életük gondját-baját? Miért a legizgibb részeket felejtik ki a száraz életrajzokból, amire pedig biztosan felkapná az is a fejét, aki egyébként nem érdeklődik az irodalom iránt?

Gyönyörűséges kötet volt ez, míves dobozba helyezett különleges bonbonok sorakoztak benne. Megismerhetjük, a szerelemnek milyen sokféle színe, formája, megélése létezik. Számomra kissé döbbenetes volt, egyesek mennyire a korukat meghaladóan álltak a párkapcsolati működéshez, ahogyan az is, hogy a magyar irodalom sem szűkölködött súlyosan perverz, vagy egyenesen elmebeteg alkotókban. Némely történet egyenesen megrázó volt, sajnáltam az érintetteket. Ugyanakkor volt pár igazán szép, már-már mesébe illő szerelmes történet, aminek szintén örültem, amúgy is folyton ezt a szerelmi dramaturgiát promózzák a fiatalok fejében, legalább kiderült, hogy tényleg van ilyen is.

„Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyen szenvelegni, ha maga még egyszer csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést vagy csak jelt is ad vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől – sajnos joggal – rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szemeláttára összeverem, mint egy haszontalan, rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát. (…) Én minden apró részletet tudok, még azt is, ami az erdőben történt, (…) Magának pedig azt a tanácsot adhatom, hogy vagy azonnal ugorjon a Dunába, de jól, vagy pedig tanuljon.”

A könyv dizájnja is különleges, ízléses volt (a vége felé már előbukkant pár sajtóhiba sajnos), a fotókat elnézegetve pironkodva állapítottam meg, mennyire nem tudtam volna felismerni pár alkotót arcról. A képek már önmagukban is csodálatosak voltak, némelyik szinte mesélt, ha az ember belefeledkezett a tekintetekbe, a szereplők testbeszédébe.

Végezetül egy személyes élmény: a könyvben megismerhetjük Fekete István és Piller Edith szerelmének és házasságának történetét is. Ha tudom, hogy „névadómról” ilyen izgi dolgokat is megtudhatok, hamarabb utánajártam volna, hogy az a sztori hogyan is volt… Pontosan ezért is kellenek az ilyen könyvek, hogy ezek a történetek, ezek az emberek ne vesszenek a homályba.

Kép forrása: pixers.uk

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2018. január 2., 20:02 → 2018. július 22., 15:35

Értékelés: ★★★★★ (5/5)

A könyv adatai:
Kiadó: Corvina
Keménytáblás, 132 oldal
Kiadás éve: 2012

A bejegyzés trackback címe:

https://ditticento.blog.hu/api/trackback/id/tr3415639258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása