Kinyitottam a könyvet, varázspor szállt fel belőle, én pedig hagytam, hadd járjon át Halász Margit kétvízközti varázslatos világa, telis-tele mesével, szenvedéllyel és emberi sorsokkal, mélyen beszívtam és hagytam, hogy a szívemig hatoljanak a gyönyörűszép mondatok, Ördög Rozál és Négyökrű Mihály…

A #metoo hullám kellős közepén az egész Egyesült Királyságot felbolygatta egy eset, mely tanúsága szerint több, mint 1400 egykori kislány írhatta le ezt az egy szót a gyerekkorára gondolva. Hogy ez mind kiderülhetett, az Samantha Woodhouse bátorságának köszönhető.

Hangulatos. Ez a szó ugrik be nekem erről az olvasmányról. Norvégiában járunk, az 1960-as években, egy nagyon értelmes kisfiú szemszögén át vizsgálva az Oslo külvárosában fekvő lakótelepi életet, emberi kapcsolatokat, sok-sok meg nem fejtett rejtéllyel, melyeket egy gyerek még nem érthet.

A kritikák alapján meg kell, hogy mondjam, rosszabbra számítottam. A születésemnél csak egy évvel korábban játszódó regény meglepően jól hozta a ’80-as évek hangulatát (legalábbis, eszmélésem kapcsán hasonlókra emlékszem én is), a színek, szagok, zenék, leszámítva persze, hogy a kor politikai…

Mélyen hiszek abban, hogy az őseink által elkövetett bűnöket, vagy velük megesett traumákat magunkban hordozzuk. Ha elődeinknek nem sikerült vezekelni miattuk, vagy feldolgozni őket, sajnos miránk hárul ez a nemes feladat. Persze csak, ha van hozzá merszünk.

Izgalmas történelmi lektűr 1950 Budapestjéről. Nagyon jó és érdekes témaválasztás, régóta kerestem ezzel az időszakkal foglalkozó irodalmat. Filmszerű, pergő cselekmény, többször is eszembe jutott a Mansfeld c. film, miközben olvastam.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem a könyvtől. Egy elsőkönyves író, akit ráadásul még ismerek is, természetes, hogy magában hordozza a veszélyt, hogy maximum elnéző félmosollyal fogom a végén becsukni a könyvet, utána meg, ha szerencsés vagyok, a közös rendezvényeken sikerül mindig pont nem…

Vannak könyvek, amik a semmiből, vagy olyan meglepő helyekről ugranak ránk, ahonnan nem is számítunk rájuk. Egy általam nem túlságosan kedvelt, ám szakmailag nagyra tartott embertől kaptam a fülest, hogy egy hírlevélre feliratkozva milyen jó kis olvasmányra tehetünk szert.

Hajjaj, bajban vagyok most a csillagozással. Mert az egy dolog, hogy együltőhelyemben kivégeztem a könyvet (bár nem így terveztem), de közben meg nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez az iromány egy hatalmas blöff, csupán az olcsó megbotránkoztatás a célja, mint mikor valaki a piactér közepén…

Hamarabb láttam a könyvből készült sorozatot, emiatt bizonyos szempontból „el lettem rontva”, nem tudtam úgy olvasni, hogy ne azok a szobabelsők, ne azok az arcok stb. legyenek előttem. A sorozat-adaptáció számlájára írom azt is, hogy így előzetesen eldurrantották az összes puskaport, ami a…