A kritikák alapján meg kell, hogy mondjam, rosszabbra számítottam.
A születésemnél csak egy évvel korábban játszódó regény meglepően jól hozta a ’80-as évek hangulatát (legalábbis, eszmélésem kapcsán hasonlókra emlékszem én is), a színek, szagok, zenék, leszámítva persze, hogy a kor politikai történéseiből vajmi keveset érzékeltem akkoriban, ugyancsak elkerülte a figyelmemet bármilyen bűneset, ami akkoriban történt.

Mikor megláttam a „krimi” címkét a könyv adatlapján, először azt hittem, tévedés. Benedek Szabolcsnak viszont a könyv második harmadánál már sikerült annyira berántania a sűrűjébe, hogy csak pislogtam, faltam a fejezeteket egymás után.

Ugyanakkor a könyv nem hibátlan. Bár átélhető a kiskamasz elbeszélő belső bizonytalansága, minden, a korosztálynak megfelelő önbizalomhiánnyal, első szerelemmel, világra való eszméléssel, engem idegesített, hogy az író időről időre kikacsintott a történetből, már felnőttként. Igen, tudjuk, hogy ez egy regény, ezt meg kellett írni, de szerintem szerencsésebb lett volna kihagyni a regény megírásához tett előkészületekről tett említéseket, ettől nekem az egész kibicsaklott az ilyen részeknél. Tudom, hogy csak elbábozzuk, de nem feltétlenül szeretném látni a bábszínészt is a paraván mögött.

Már írták mások is, de ugyancsak szerencsétlen ötlet volt a dalcímeket lefordítani, modorossá váltak így az ilyen részek is. Az meg már valószínűleg az én hibám, de én képtelen voltam a főhős haverjait a nevük alapján megkülönböztetni egymástól. (Ez alól valamiért Kristóf kivétel volt.)

Összességében tehát a könyv inkább jó, mint rossz, aki szeretne a ’80-as évek Magyarországán játszódó könyvet olvasni, az bátran vágjon neki, mert arra tökéletes, hogy egy kicsit az ízét megforgassa a szájában.