A már korábban átélt jó emlékek bizony nem szegték kedvemet, hogy ismét egy városbejáró sétán vegyek részt. Vica barátnémmal ugyan eredetileg nem is erre a programra jelentkeztünk, ám a karantén-helyzet áthúzta terveinket és a Hosszúlépés csapata által felkínált lehetőségek közül úgy véltük, mi is lehetne alkalmasabb időtöltés egy verőfényes augusztus vasárnapi délelőttön, mint egykori nyilas pszichopaták rémtetteit felidézni?

Ha valahol létezne (Amerikában minden bizonnyal létezik) a lakhelyünk rendben tartásának nehézségeivel foglalkozó csoportterápia, már látom is magam a kör közepén:

Könyvírás szempontjából a gyermekkor mindig hálás téma, hiszen az ember olyankor szívja magába azokat az életre szóló tapasztalatokat, amikhez a későbbiekben, mint vigasztaló menedékhez visszanyúlhat. Ebben a korszakban vagyunk a legfogékonyabbak, ekkor alakítjuk ki első meglátásainkat a minket körülvevő világról és ekkor még jó esetben az ártatlanságunkat sem veszítjük el. Jó esetben...

Erről a könyvről sok egyéb mellett a következő kulcsszó ugrik be: karanténmeglepi.

Teljesen váratlanul érkezett ez a csomag hozzám, egyik, lelkiállapotomat kiválóan letapogató cimborámtól. És meg kell mondjam, figyelemelterelő mivoltát abszolút be is tudta tölteni, dacára annak, hogy igen lassan haladtam ezzel a bő 600 oldalas irománnyal.

Hejj, ez A terapeuta esetei sorozat még mindig nagyon adja. Dr. Kapitány-Fövény Máté tolmácsolásában most az alkoholizmus lélektanával foglalkozunk, a szerző egyik kliense, Tamás történetén keresztül.

Újabban a molyon reneszánszát élik a BookTag-ek. Ez a jópofa kérdezz-felelek játék könyvek és olvasmányok segítségével segíti a válaszadásban kitöltő személyt, hogy egy kicsit jobban megismerhessük.

Vica barátném meghívására most az érettségi-tematikára felfűzött kérdéssort közlöm, mely a közelgő osztálytalálkozónkra készülődvén mondhatni, aktuális is :)

Most is bebizonyosodott, ha zaklatott a lelkem, a rajzolás a megoldás. Rekordidő alatt, egyetlen nap végeztem ezzel az oldalpárral, mely némiképp Jolly Joker volt, hiszen én határozhattam meg, mi is legyen a feladat. Utána sikerült is lehiggadnom.

Céges hátizsákom olyan hívogatóan ácsingózott valamiféle dekorációra, hogy körülbelül abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy kerül rá valami, amikor megkaptam.

Első fotódokumentált ügyködésem a zsugorfólia/zsugorka/shrink plastic anyaggal való küzdelmem krónikája.

Pedig én a horror műfaját egyáltalán nem is szeretem. Mégis, egy Facebook-poszt hosszasan mesélt erről a filmről, hogy mennyire naturalisztikus, hogy a nézők közül többen kisétáltak a moziból, hogy mennyire megosztó és a többi. De amikor megtudtam, hogy megtörtént esetet dolgoz fel, azonnal benyomódott az "Ezt látnom kell!"-gomb.

Eddig azt hiszem, erre az oldalpárra vagyok az egyik legbüszkébb.

Ha lemaradtál volna, mi is ez a könyv, ezt a posztomat javaslom elolvasásra.

Most először használtam akrilfestéket az alap festésére (nagyon átütött az előző, almás kép), a fehér pacák pedig bubisfólia és fehér akrilfesték találkozásából születtek. Utóbbi jobban is sikerülhetett volna, ha türelmesebb vagyok...

A keret Posca filctollakkal készült, az origami figurákhoz színes ceruzát és fekete tűfilcet használtam.

Ha a következő oldalpár is elkészül, az instrukciónak megfelelően lesz a képen egy hatalmas szamárfül is, valahol ott, ahol a szélforgó van a jobb alsó sarokban.