Könyvírás szempontjából a gyermekkor mindig hálás téma, hiszen az ember olyankor szívja magába azokat az életre szóló tapasztalatokat, amikhez a későbbiekben, mint vigasztaló menedékhez visszanyúlhat. Ebben a korszakban vagyunk a legfogékonyabbak, ekkor alakítjuk ki első meglátásainkat a minket körülvevő világról és ekkor még jó esetben az ártatlanságunkat sem veszítjük el. Jó esetben...

Szebben nem is nagyon lehetne megénekelni ezeket az eszméléseket, mint ahogy az ebben a könyvben történik. Kerékgyártó István a Somogyban, egy hatalmas diófa szomszédságában álló házban töltötte életének első tizenpár évét, kiterjedt családja körében. Már túl vagyunk '56-on, a megtorlások is szép lassan elcsitulnak, a családban ki a pártba beállva, ki a nyakát behúzva igyekszik alkalmazkodni az új világrendhez. Az idő pedig csendesen folydogál a frissen beállt "békeidőben".

Hallgatunk. A langyos szellő az esti műszakot jelző gyári duda búgását, lónyerítést, mozdonyfüttyöt, a baromfiudvar utolsó kottyanásait terelgeti.

Az író mérhetetlen szeretettel és éleslátással, fejezetenként más színnel festi meg nekünk ezt a családi tablót, a szülők, nagyszülők, nagynénik és nagybácsik figurája olyan intim közelségből sejlik fel az olvasó előtt, hogy a könyv végére csaknem személyes ismerőseinkké válnak mindannyian.

A kisvárosban/faluban éldegélő mellékszereplők, legyen az a "nagy természetű" plébános, a szomszéd csicskája, a helyi kocsmáros, vagy az ifjúkori barátok és az első szerelem ugyancsak plasztikusan jelenik meg a lapokon. Kerékgyártó a humorral sem fukarkodik, olvasás közben nemegyszer nevettem fel én is.

A vörös drapériával burkolt elnöki asztal mögött két férfi toporog – a kultúrház igazgatója és egy idegen, aki hozzánk lép. Kezet fog Gyula bácsival, aztán hozzám fordul:
– Dr. Varjús Emil, megyei népfrontelnök.
Ez nagyon meglep. Másnap mondom is a Pintericsnek, ha hiszi, ha nem, nekem egy felnőtt paculák, egy doktor, egy elnök bemutatkozott. De nem ám úgy, hogy „én vagyok az Emil bácsi, itt egy barack a fejedre, kisöreg”, amit Pinterics is utál. Hanem rendesen. Jatt a jattba.
– Ballagó Lajos. Tanuló – nyújtom a kezem.

A humort ugyanakkor finoman vegyíti némi drámával, a szüleim beszámolóiból már jól ismert "kettős könyvelés"-ről a könyv is értekezik, a családban viszályt szító politikai ellentétek ugyancsak ismerősen csengtek, nem kell ehhez visszamenni a korai Kádár-korszakba. Persze a szárba szökkenő kamaszkor bénázásai, szorongásai is kellő mennyiségű drámával ellátják a főhős Lalit, aki mindezeket igyekszik férfiasan viselni.

Derűsen sütkérezem e különféle hatások sugarainak metszéspontjában. Nem égek meg. Természetesnek tetszik, hogy más eszményekkel traktálnak az iskolában, mint a szülői házban.

Megkapóan kellemes kötet, mely jó példaként szolgálhat arra vonatkozóan, miként is állítsunk emléket azon embereknek, akik nélkül nem lehetnének azok, akik vagyunk. Minden hibájukkal és gyarlóságukkal együtt. Kerékgyártó István könyve pedig szégyen, de már évek óta a polcomon csücsült, ha a tavaly nyári "crush"-om nem hozza szóba a szerzőt, bizony ott is maradt volna még egy darabig. Kár lett volna érte.

Hát még egy fát sem ültettem, gyermeket sem hagyok magam után, nem is beszélve arról, hogy könyvet aztán végképp nem írtam, pedig azt hallottam valahol, hogy a teljes életnek ez a három a kelléke.

Nos, a háromból kettő tervben van...

Kép forrása: 24.hu

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2020. július 5., 11:06 → 2020. július 8., 21:13

Értékelés: ★★★★★ (5/5)