Ditticento

TV-sorozat ajánló | Berlin ege alatt

2020. május 15. - Ditticento

maxresdefault.jpg

Hát szóval az úgy volt, hogy épp Brüsszelben voltam egy konferencián. Aztán a gálavacsoráról egy picit hamarabb értem vissza a szállodába, mint a szobatársam, hát mit csináljunk, kapcsoljuk be a tévét. Valamelyik flamand adón pedig éppen ez a sorozat ment. Eredeti nyelven, holland felirattal. Naná, hogy ott ragadtam.

Jó, igazából először azért meredtem a képernyőre olyan sokáig, mert nem bírtam rájönni, honnan is ismerős ennyire ez a főszereplő srác. Kisvártatva persze a homlokomra csaptam, hogy ő nem más, mint Tom Schilling, akit a Mű szerző nélkül című alkotásban ismerhettem meg nem is olyan régen. Na, aki azt a filmet szerette, az ezt is fogja. Nem csupán a téma miatt, hanem mert ismerős arcok köszönnek ránk, ha egymás után nézzük a két alkotást.

Ez a hatrészes minisorozat már a legelső mondatával berántja a nézőt:

A háborúkat nem csak a csatatereken vívják, hanem az emberi psziché mélyén is.

És ez bizony minden diktatúrában így van.

A kettéosztott Berlinben járunk, a hetvenes évek hidegháborús korszakában. A több szálon futó cselekmény szálai először kuszának tűnhetnek, sok szereplőt mozgat a történet, de viszonylag hamar átláthatóvá válik, hogyan is érnek össze ezek a szálak. Ezekből most csak néhányat villantok fel.

A történet alapvetően fikció, ám valós események ihlették.

Valóban létezett a német titkosrendőrség, a Stasi kiképzőközpontjában olyan szeminárium, mely a nők elcsábításának mikéntjét oktatta a kémjelöltek számára. Úgynevezett Rómeó-ügynökök azok, akik jellemzően a vágyott információk közelében lévő, hervadásnak indult, magányos nőket cserkészik be felsőbb utasításra, nem visszariadva egészen meredek módszerektől sem. Nemcsak a film első képkockáin zajló, a női lélek rejtelmeiről szóló előadás, de ennek éles helyzetbeli alkalmazása is sokkoló.

A homoszexuálisok többszörösen is pária-sorban vannak, akármilyen diktatúráról legyen szó. Miként élik meg mindezt az érintettek? Rendkívül ízlésesen és átélhetően mutatja be a sorozat, mennyire nincs különbség egy meleg vagy egy hetero számára átélni, milyen az, ha olyasvalakibe szeretünk bele, aki nem viszonozza az érzéseinket, vagy még rosszabb, ha viszonozza, ám mégsem lehet a miénk.

Ugyancsak megtörtént, hogy egyesek alagutat ásva kívántak Nyugat-Berlinbe szökni a jobb élet reményében, de ez vajon hány embernek sikerült? Ki vagy mi várta őket a falon túl?

Vagy az egyik legismertebb példaként itt van az NDK úszócsillagainak tragikus története, amikor is férfi hormonokkal tömték a serdülésnek indult lányokat, hogy az alapjaiban rengesse meg a nővé válásuk egészséges megélését, de cserébe hozzák az érmeket az olimpiáról. Vajon mi történik azokkal a lányokkal, akik nem számíthatnak támogatásra (értsd: védelemre) a szüleiktől, mert az anyjuk a várt juttatások reményében a regnáló hatalommal fog kezet, az apjuk pedig félelemből nem mer ellenszegülni? A zsarnokság az egyén életén túl a szerettei életébe is lecsorog. Számomra ez volt a minisorozat legfőbb mondanivalója.

A karakterábrázolás cseppet sem egyoldalú, nem rajzfilmhős-bonyolultságú jellemekre kell számítani. Itt ugyanis nincs kifejezett jó vagy gonosz, mindenki motivációját megértjük. Megértjük, hogy bármilyen nehéz, de van az úgy, hogy jobban tesszük, ha nem mondjuk el a gyereknek az igazat a múltjáról. Vagy belátjuk, hogy olykor a meggyőződésünk erősebb, mint az emberiességbe vetett hitünk. És hogy nem mindig vagyunk kellően erősek ahhoz, hogy ezeket megvédjük.

A Paula Milne által írt forgatókönyvet A bukás - Hitler utolsó napjait is jegyző Oliver Hirschbiegel rendezte feszesre és lebilincselőre, az operatőr Judith Kaufmann képei pedig olyannyira hozzátesznek a művészeti élményhez, hogy csak az operatőri munkáról hosszasan értekeztünk azokkal, akikkel befaltuk ezt a hatrészes csodát. Nem beszélve a hetvenes éveket tökéletesen megidéző kellékesek, sminkesek és jelmeztervezők munkájáról.

Az angol feliratos trailert itt tudjátok megnézni: 

A sorozat gyártója, a ZDF csatorna pedig készített egy rendkívül érdekes dokumentumfilmet is, amely a film és a valóság viszonyát vizsgálja. Sajnos felirat egyelőre nincs hozzá, így inkább németeseknek ajánlom.

A bejegyzés trackback címe:

https://ditticento.blog.hu/api/trackback/id/tr5415666212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása