Míg megírom ezt az értékelést, beteszek valami Disney-filmet és közben gumicukorgilisztákat fogok rágcsálni (nem). Igen, ez is egyike azon tanácsoknak, melyekkel a könyv szeretné, hogy felpöfögjön a kreativitásom robogó vonata és a múzsák megfújják a fanfárokat, hogy feloldódjak az isteni csodában.

Na, ez a könyv egy ilyen, a fentiekhez hasonló, színes kis rágógumikból fújt hatalmas lufi. Nem mondom, hogy nem voltak benne jó részek (50-50%-ban írtam ki idézetként a magvasabb gondolatokat a röhejes gyakorlatokkal együtt), de nekem ez, ennyi oldalon keresztül nem volt annyira fajsúlyos, hogy most valami testet-lelket megborító élménnyel lehettem volna gazdagabb. Mindenesetre cimboráimmal módfelett jókat szórakoztunk ezen a temérdek blődségen...

Szerencsére kellően lökött vagyok annyira, hogy bármilyen élethelyzetben elő tudjam hívni a kreativitásomat, bár a könyv előtt ezt hamarabb neveztem volna különcségnek. Egyetértek azzal, hogy az ember jó, ha megőrzi ezt a gyerekkorban még meglévő, a társadalmi konvenciók által később kiirtott játékosságát. Az életet valahogy túl kell élni…

Az viszont baromira amerikás volt, hogy a könyv nonstop azt akarta belém sulykolni, hogy én csak alkossak szabadon, nem számít, ha nincs tehetségem, nem számít, ha csak megalázom magam, hiszen MINDEN, amit papírra vetek, lerajzolok vagy eléneklek, az egyedi, megismételhetetlen MŰVÉSZET. Már értem, hogyan keveredhetnek egyes önjelölt „előadóművészek” a tehetségkutatók válogatóira… Meg egyes könyvkiadók holdudvarába. És innen már csak egy lépésre vagyunk a negatív kritika befogadásának képtelenségétől.

Szó esik persze az önbizalomhiány kezeléséról is, illetve a művészetterápia gyógyító hatásáról, ezek azt hiszem, jóval több értéket képviseltek, mint megannyi töltelék fejezet, csak, hogy mind az ötvenkét hétre jusson valami. Tetszettek a kis anekdoták a már befutott művészek vergődéseiről is.

Na, elfogytak a gumicukorgiliszták, most megyek és készítek az arcomról egy fénymásolatot (szintén egy tanács a könyvből). Biztos művészi lesz. Aztán felmászom a fa tetejére meztelenül somlóit enni. Utána jódlizom az utcasarkon. Vagy rappelek… Még kitalálom. Nem szabadna hagyni, hogy ez a rengeteg kreativitás bennem ragadjon.

Kép forrása: Pinterest

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2019. június 10., 22:08 → 2019. június 17., 17:21

Értékelés: ★★★★★ (3/5)