Erről a könyvről sok egyéb mellett a következő kulcsszó ugrik be: karanténmeglepi.

Teljesen váratlanul érkezett ez a csomag hozzám, egyik, lelkiállapotomat kiválóan letapogató cimborámtól. És meg kell mondjam, figyelemelterelő mivoltát abszolút be is tudta tölteni, dacára annak, hogy igen lassan haladtam ezzel a bő 600 oldalas irománnyal.

Elég volt csak rápillantanom Lucia Berlin írónő képére a belső borítón, hogy azonnal gyanút fogjak, mitől is ez az érdekes beállítás. Bizony, rögvest kötődni kezdtem ehhez a nőhöz, mikor az első novellák közt megírta gyakorlatilag pontosan ugyanazt, amivel az ő korában én is szenvedtem (és szenvedek a mai napig). Igaz, az én tüdőm nem lyukadt ki végül, cserébe kaptam egy jó harminc centiméteres heget a hátamra. Ritkán találkozom olyan íróval, aki a saját gerincproblémáiról ír, szóval e tekintetben is egzotikusnak nevezném ezt a kötetet.

Miért is egzotikus még? Lucia gyakorlatilag a saját életéből énekel meg nekünk epizódokat, egészen közelről megmutatva gyerekkorának viharos epizódjait. Rövidebb-hosszabb novellákon keresztül betekintést kapunk ebbe a korszakba alkoholproblémákkal küzdő édesanyja, a háború miatt javarészt távollévő édesapja, illetve erőszakos nagyapja alakján keresztül. Ezt követik a chilei évek, amiknek köszönhetően elbeszélőnk második anyanyelve lesz a spanyol, mely a novellákban is folytonosan megjelenik. Ebből az időszakból erednek azok a sokszor lecsúszott, vagy akár csak teljesen más életfelfogásban tengődő dél-amerikai alakok, melyek ugyancsak végletesen befolyásolhatták az írónő elképzeléseit a világról. A fényűző és a koldus-életmód egyaránt megjelenik, méghozzá kifejezetten átélhető módon.

Mi a különbség az ínyenc és az alkesz között? Az ínyenc kiveszi a papírzacskóból.

Voltaképp ugyancsak egzotikusnak nevezhető továbbá az ifjú felnőttkor, a végtelenül zűrös szerelmi kapcsolatokkal, házassággal, teherbeeséssel, majdnem elvégeztetett abortusszal... A nem éppen elitkörnyezetben (bevándorlóiskola, börtön) megesett tanári élmények, nameg... Hát, igen, az alkoholizmus, mely ebben a családban anyáról a lányára szállt. Ezen részek olvasásakor érződik csak igazán, mennyire terápiás jelleggel is íródtak meg ezek a novellák, az írónő viszont nem esik az önsajnáltatás csapdájába. Legyen szó akár a detoxban, az elvonón vagy a családja körében elszenvedett élményekről, minden esetben képes a helyzet fonákságát is meglátni, ezzel is oldván a hangulatot, ahogyan azt az ember a nagy krízisek idején sokszor ösztönösen is teszi.

Szeretem a házakat, mindent amiről mesélnek, például ez az egyik oka, amiért nem bánom, hogy takarítónőként keresem a kenyerem. Pont olyan, mint könyvet olvasni.

Lucia Berlin a kötetszámok tekintetében nem volt valami termékeny szerző, hetvenhat elbeszélése csupán pár könyvben fellelhető, nem számítva az újságokat, amelyekbe rendszeresen publikált. Mindezzel együtt egy figyelemre érdemes írónőről beszélünk, akinek híre sajnálatos, hogy csak jóval halála után jutott el Magyarországra.

Kép forrása: saját kép

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2020. április 23., 16:08 → 2020. június 29., 11:25

Értékelés: ★★★★★ (4,5/5)