Hejj, ez A terapeuta esetei sorozat még mindig nagyon adja. Dr. Kapitány-Fövény Máté tolmácsolásában most az alkoholizmus lélektanával foglalkozunk, a szerző egyik kliense, Tamás történetén keresztül.

Kifejezetten gördülékeny és jó stílusú szövegről beszélünk, amely laikusok számára is átélhetően mutatja be akár a szakmai hátterét ennek a problémakörnek, akár magának a terapeutának a gondolatait. Természetesen ez utóbbiak számomra ezerszer izgalmasabbak voltak, mint magának a betegségnek a leírása, pedig az sem volt érdektelen egyáltalán.

Nyitásként egy elgondolkodtató jelenséget boncolgatunk. Vajon miért éppen a mindannyiunk környezetében jelenlévő alkoholproblémákat nem vesszük figyelembe, ha függőségről van szó? Arányaiban sokkalta nagyobb számban vannak a magyarok közt alkoholisták, mint drogfüggők, igaz ugyan, hogy a rendszeres szerhasználat mindkét esetben hasonló motivációk mentén történik.

Szert használunk, hogy szorongásunkat vagy gátlásainkat oldjuk, hogy megélhessük intimitásszükségletünket, hogy megnövekedjék az önbizalmunk, csökkenjen a bűntudatunk.

A válasz a kulturális mintákban keresendő. A drogokkal kapcsolatban még mindig hajlamosak vagyunk nagyon kevés információ birtokában nagyon szélsőséges és gyakran téves véleményeket megfogalmazni. Drogért nem ugorhatunk le a sarki kisboltba, akkor sem, ha már elmúltunk tizennyolc évesek.

Ezzel szemben az alkohol már gyerekkorunkban ott van a szemünk előtt (ismerek olyan embert, aki már 5 évesen, a szülei tudtával már fröccsözött), egyfajta tiltott gyümölcs, aminek fogyasztása sokszor beavatási rítusként is funkcionál, nem beszélve a megannyi bevett szófordulatról, szokásról és popkulturális hatásról, ami ugyancsak elhessenti a tudatunkban ennek szervezetünkre gyakorolt káros mivoltát.

A szerhasználati karrier kezdeti szakasza szinte kivétel nélkül jutalmazó. (Lehet azt hazudni a prevencióban, hogy drogozni, piálni rossz. Az ilyesfajta üzenet azonban nem ér célt, mert hiteltelen. Ne értsenek félre, de drogozni, piálni jó. Különben senki sem csinálná.) A szerhasználatnak még akkor is marad némi funkciója, ha az örömteli euforizáló hatások már a múltba vesztek. Az alkohol a kellemetlen következmények (például elvonási tünetek, májkárosodás, korai szellemi leépülés stb.) mellett még a végső szakaszban is feledtet, bódít, gátlástalanít, intimitást, mi több, társaságot ad. Vagyis: elvesz a szenvedésnyomásból.

Pont a napokban hallgattam meg egy beszélgetést arról, mi vezethet ahhoz, hogy a rendszeres piálás alkoholizmusba csapjon át, hogy lehet az, hogy egyesek hiába italoznak rendszeresen, nem jellemzőek rájuk a fiziológiai szinten is megjelenő függőségi tünetek. Akit érdekel ez a téma, ezekre a kérdésekre is választ kaphat a könyvben.

Mi kell a kontrollált fogyasztáshoz? És terápiás szempontból talán a leglényegesebb: ha elveszem az alkoholt a betegtől, mi marad helyette? E második kérdésre a legpontosabb válasz talán az: maga a beteg. A beteg marad helyette, egyes-egyedül. És itt kezdődik az igazi munka.

Lebilincselő kis könyv ez, mindenképpen érdemes rászánni azt a pár órát az életünkből, ha találkoztunk már alkoholizmussal az életünkben, vagy ha tudni szeretnénk, mi történik egy pszichológusi rendelőben. Aztán, ha ezzel megvagyunk, tessék elolvasni hozzá a sorozat többi kötetét is. Nem fogjátok megbánni.

Kép forrása: bhc.hu

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2020. június 29., 14:25 → 2020. június 29., 19:45

Értékelés: ★★★★★ (5/5)