A koronavírus okozta bezártságból fakadó szorongás lehetőségének csökkentésére (szeretek kómásan mondatokat fogalmazni) ideális választásnak tűnt egy habkönnyű önéletírás egy közepesen ismert színésznő tollából.

Először kissé megijedtem a stílustól, féltem, nem fogom tudni megszokni ezt az elbeszélésmódot, a vicces(nek szánt) kis kiszólásokkal és azzal a nagyon amerikás hangulattal, ami miatt épp, hogy nem szeretnék hasonlítani ezekre az emberekre. Gondolok itt a felszínesség megannyi formájára. Lauren Graham nem tudni, szándékosan vette-e ennyire szeleburdira a figurát, mintha most is éppen Lorelai Gilmore-t alakítaná, ehhez ismernem kéne a színésznőt civilben.

Ám érdemes kitartani, mert a könyv, mint említettem, habkönnyű mivoltából fakadóan nem üli meg a gyomrot, igazán haladós olvasmány. Lauren Graham pedig olykor meglepően ízlésesen, mi több, intelligensen mesél olyan témákról, melyeket az olvasó sejthet, hogy nem lehetett egy sétagalopp, addig, amíg az ember benne volt.

Gondolok itt például a hányattatott gyerekkorra, a folytonos utazásokra, költözésekre, az anya hiányára... Vagy a hosszú éveken át tartó szingliségre, miközben körülötte mindenki már vígan elvolt a párjával/családjával. Azt hiszem, sok Gilmore Girls-néző tudott azonosulni ezekkel az oldalakkal.

Én a legtöbbet egy csúnya szakítás, később egy Broadway-előadás próbái közben fogytam. Igyekezzünk úgy intézni, hogy a két dolog egybeessen, akkor aztán istenien fogunk kinézni.

Ha már Gilmore Girls (nem, azért sem fogom a rettenetes magyar fordítást idecitálni). Kamaszkorom egyik meghatározó sorozata volt, minden vasárnap este az m1-en. Persze aztán másnap kitárgyaltuk barátnőmmel a suliban, versenyt fújtunk Rory-ra, akit a valós élettől (jó, a mi életünktől) teljesen elrugaszkodott helyzetekben mindig kiszúrt magának valami helyes pasi.

Dacára annak, hogy jópár évadot ledaráltam belőle, idővel elfogyott a lendület és sem a sorozat utolsó néhány évadát, sem a pár éve készült négyrészest nem láttam. Lauren érdeme, hogy képes volt úgy írni a forgatásról, az apró pillanatokról, amik ott történtek, hogy nem is volt hiányérzetem emiatt.

Ha van lemaradásom a fenti sorozattal kapcsolatban, akkor az hozzá sem mérhető a Vásott szülők-höz, amiből egy megveszekedett másodpercet sem láttam eddig, pedig... Hát igen, pedig kamaszkorom egyik crush-a, Lauren Graham jelenlegi párja is játszik benne. A könyv eddig legvigasztalóbb része, hogy mint kiderül, egy sok évig tartó egyedüllét még elhozhat olyan herceget fehér lovon, mint Peter Krause... Hát Istenem, kivárjuk!

Nagyjából egymilliószor futott már neki, hogy elmagyarázza, miért lesz hamarabb jégkocka a meleg vízből, mint a hidegből, de ezzel rendszerint annyira összezavar, hogy körbe-körbefutkosok a házban, és azt sikítozom:
– Én angolszakos voltam! Én Tennysonból írtam a szakdolgozatomat!

Lauren továbbá beavat minket a könyvírás rejtelmeibe is. Vagyis a könyvírás nehézségeinek rejtelmeibe. Azt hiszem, ha valamiben, akkor ebben tényleg hasonlítunk. A könyvben részletezett pomodoro-technika egy csavart változatát én is ki fogom próbálni. Az Egy nap talán viszont olyan lesújtó kritikákat kapott, hogy úgy döntöttem, nem szeretném bepiszkítani vele az élményt.

Az egyik legmeglepőbb fordulat olvasáskor akkor ért, amikor az idős Jackson kisasszonyhoz érkeztünk. Azt hiszem, itt fogott el először a gyanú, hogy ez az édibédi stílus egy hatalmas blöff, egyfajta homage az ismert karakternek, mert itt kiderült, hogy ez a nő remek öniróniával és igen mély gondolatokkal is rendelkezik. Lehetett volna az egész könyv ilyen, mondjuk akkor talán nem vették volna a rajongók ennyire lelkesen, mint a cukrot. Ki akar az élet nagy kérdéseiről merengeni...?

Szóval kellemes kis könyv volt. Mondjuk nem adtam volna érte 3490,-ot (leárazáson szereztem be), illetve azt hiszem, jobb lett volna, ha angolul olvasom. De egy finom falatkának tökéletes.

Kép forrása: Pinterest

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2020. április 18., 01:04 → 2020. április 22., 23:56

Értékelés: ★★★★★ (4,5/5)