Egészen nosztalgikus hangulatom lett ettől a könyvtől. Bár klasszikus balettet sosem táncoltam, de hat évig egy majorette és jazztánc táncegyüttes tagja voltam zsenge ifjúként, szóval a próbák hangulata, a fellépések előtti, alatti és utáni élmények a könyv olvasásakor nagyon szépen visszakúsztak az emlékezetembe.

Ahogyan a társulat tagjai közt fellépő rivalizálás, egymás méregetése, ki állhat az első sorba, ki kaphat főszerepet (én kaphattam!!) stb. Közben meg életem egyik legmeghatározóbb közösségi élménye volt, kár, hogy abba kellett hagynom.

Czank Líviának megadatott az a lehetőség, hogy a Magyar Nemzeti Balett teljes 2016/17-es évadára becuccolhatott az Operaházba, testközelből figyelve meg a felkészülést, a próbafolyamatokat. Elbeszélgetett nemcsak a balettművészekkel, de a mestereikkel, sőt, a technikai személyzettel is, mint a fodrászok, öltöztetők, vagy akár a jelmezekért felelős művészek.

Ha az anyagot le kell pusztítani, jó trükk sajtreszelővel elreszelni az anyagot. Tudom, hogy viccesen hangzik, de az tudja roncsolni a jelmezt a gombok mentén, az ujjrésznél, vagy az alján. Ettől kap a jelmez egyfajta kopottas külsőt.

(Földvári László, jelmezfestő művész)

Szeretem ezt a könyves műfajt, pláne, ha sikerül olyan érdekes témát találni, mint a balettművészet mögött rejlő világ, ami tényleg egy laikus számára varázslattal teli és felfoghatatlan. (A ráhangolódáshoz segített továbbá a Kegyetlen tánc c. minisorozat is, nagyon ajánlom annak, akit érdekel a téma.) Az a testi-lelki metamorfózis, aminek kiskoruktól meg kell, hogy feleljenek azok, akik erre a pályára lépnek, a gyakran egész életre megnyomorító fájdalom egyszerre tűnik értelmetlennek és magasztosnak, ha azt nézzük, hogy „csupán” egy színházi előadás kedvéért történik mindez. És mégis megértem őket, hiszen az a katarzis, amit egy mű létrehozása, vagy az abban való részvétel okoz, a legjobb drogok egyike.

[Az Anna Karenina c. darab Halál-szerepéről:]
A darab vége nagyon nehéz, amikor a Haláltánc után ki kell mennem még egy lámpással a kezemben, görnyedt öregemberként. Ott fogyott el végleg a szuflám, nem kaptam levegőt. Hat évvel ezelőtt voltak olyan előadások, amelyeken annyira kikészültem, hogy hánytam a kulisszában. Volt olyan táncos is, aki minden egyes alkalommal, miután letáncolta a szerepet, hányt a kulisszában. Most felkészültem, és azt látom, hogy ez fejben dől el, nem csak fizikálisan.

KERÉNYI MIKLÓS DÁVID

A könyv nővérem karácsonyi ajándéka volt, aki, mikor kölcsönkértem a könyvet, előre szólt, hogy jó könyv, de "ez a Czank Lívia buta, mint a föld". Tény, hogy nem ez a könyv váltja meg a világot balett-témában valóban, de azért azt kell mondjam, tisztességesen véghezvitt kis riport ez, érződik rajta az érdeklődés és a jóindulat, ezek pedig (a személyes érintettség mellett) felhúzták a csillagjaim számát. Egészen kedvet kaptam, hogy elmenjek egy balett-előadásra az Operába.

Ja, és még valami: A Házibuli II-ben nem Vic, hanem Pénelopé húga tett nyers húst a spicc-cipőjébe! Ilyet nem tudni… Olyan meg, hogy Micky egér, nincs! Mickey egér, na olyan van.

Kép forrása: www.royalmoscowballet.com

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2018. március 30., 21:36 → 2018. április 2., 19:22

Értékelés: ★★★★★ (4/5)