Én bizony felkészültem rá, hogy nem lesz ez a 140 oldal könnyű menet. Tudtam, hogy ez nem egy cselekményközpontú történet, meg hangulat kell hozzá, szóval igazi hosszútávfutóknak való iromány (értsd: megyünk, megyünk, minden csupa síkság és pár kósza ördögszekeret leszámítva nem történik semmi különös).

Főszereplőink: egy japán, irodalommal foglalkozó házaspár, illetve Chibi, a be-betoppanó karcsú nőstény cica. Illetve nem is. A cica itt csak mellékszereplő. Vagyis vendégszereplő.

Nem mondom, hogy nem volt hangulata, vagy hogy nem kapunk egy kis ízt Japánból az olvasás során, de ez így nekem édeskevés. Én azt szeretem, ha egy könyv a hátára kap és visz magával, hüledezve olvastam a borító hátulján, mekkora testet-lelket megborító bestsellert is tartok épp a kezemben.

Akik szintén az angol kiadást olvassák, előre szólok, hogy az utolsó oldalakon a fordító megjegyzései olvashatóak fejezetekre lebontva, melyek a laikus számára hordozhatnak értékes információkat. Nagyon nem szép dolog, hogy erre semmilyen utalás nem történik a könyv során (legalább egy lábjegyzet, vagy valami), ha éppen nem veszem észre a 9. fejezet olvasásakor tök véletlenül, bizonyára irritáltabb állapotba kerültem volna később.

A könyv fel-felvillant asszociációkat, emlékeket, melyek nagyon lazán (adott esetben sehogy sem) kapcsolódnak a történethez. Hogy például Machiavelli filozófiája, illetve a rákbeteg írókolléga története milyen megfontolásból ért meg Takashi-nak ennyi oldalt, még nem fejtettem meg.

De ha már asszociatív játékot játszunk - nekem a következők jutottak eszembe olvasáskor:

- tragikusan fiatalon elhunyt volt kolléganőm, aki (az ő szavaival élve) lízingelte Mézit, a társasházban lakó magyar vizslát, mert saját kutyája nem lehetett;

- a japánok sajátos ragaszkodása a macskákhoz, meg úgy általában minden kis cuki, színes dologhoz itt is megjelenik Én is vesztettem már el cicát, sírtam is utána meg minden. A kertbe, a mogyoróbokor alá temettük el, de egyáltalán nem igénylem, hogy kijárjak a sírjához. Itt ez a motívum eléggé túl van tolva – pláne évekkel később is. Ennek a párosnak szvsz nem volt semmi élete.

- akik nem szeretik a macskákat, egészen biztosan nem voltak tanúi olyan intelligens és jólelkű gesztusoknak a részükről, ami kicsit javítana a minden macska önző dög-kánonon;

- nővéremék cicája, aki óvatos becslések szerint legalább 3 különböző helyről kap enni.

Egyébként pedig külalakját tekintve valami elképesztően ízléses, elegáns kis könyv ez. Nem szeretem a csillogós betűs borítókat, de itt annyira menő volt, hogy a cica szeme világít, attól függően, hogy merre fordítod a könyvet, hogy legszívesebben a falra is kitenném ezt a festményt.

Amúgy a belső borítón lévő képet elnézve az író vagy 20 évet letagadhatna a korából. Vagy csak a kép régi. Hát nem?