Nem szerettem olvasni ezt a könyvet. De mégis olvastatta magát.
Borbély Szilárd nagyon tehetséges író, a tekintetben legalábbis megemelem a kalapom, hogy képes volt ennyire átélhetően bemutatni, milyen is volt a ’60-as években egy egyutcás faluban élni, miközben a családot kimondva-kimondatlanul is kirekesztették a falubeliek, enni meg sokszor nem is volt mit.

Számomra mégsem az anyagi, hanem a lelki szegénységről szólt ez a könyv. Nem tudom, mennyiben befolyásolták a hozzáállásomat az Anyukám által elbeszélt keceli nyarak, én bevallom, mindig is irtóztam attól, hogy falun vagy akár agglomerációban éljek.* Anyu mindig utálkozva mesélte, milyen primitív körülmények (anyagi és lelki) uralkodtak a tanyán, neki pedig minden évben a komplett szünidejét elvették, mert segédkezni kellett a családi gazdaságban.

Így hát, ahogy haladtam az olvasásban, egyre frusztráltabb lettem. Kiborított az a lelki nyomor, ami az elbeszélő családjában uralkodott. Megvetem azokat az embereket, akik verik a gyereküket. Akik állatokat kínoznak. Akik perverz örömüket lelik abban, ha egy ártatlan lényt szenvedni látnak. Akik számára a szex sem jelent többet, mint a kakasnak, aki kettőt mozdul a tyúkon, oszt’ jóvan. Akik olyan rosszindulatúak, hogy nem engedik, hogy más kitörjön ebből a közegből, mert „ha én szopok, te is szopjál”.

És akkor elérkeztünk a könyv legfelkavaróbb tulajdonságához. Állatkínzást én még ilyen plasztikusan leírva nem láttam! Gyalázat! Olvasáskor szeretek megcsócsálni minden mondatot, de most kénytelen voltam minél gyorsabban pörgetni az ilyen részeket, utána pedig megsimogatni a ki tudja milyen traumákon átesett, mentett cicámat. És buzgón gondoltam vegán barátnőmre. Tudom, hogy mik mennek a mai napig faluhelyen „fogamzásgátlás” címen, de most komolyan ennyire fontos volt vagy négyszer (!) kitérni arra, miket tesznek a cicákkal (szerintem B.Sz. nagyon nem szeretheti őket), vagy hogyan rugdossák a kutyákat, fejezik le az aprójószágot, esetleg miként erőszakolják meg a tyúkot?!

Azt hiszem, lehet, nem a jó végéről fogom ezt a regényt meg, de sajnálom, belőlem ezeket hozta ki. Már az, hogy ennyire sokat agyalok rajta azóta is, illetve, milyen intenzív érzéseket váltott ki belőlem, mutatja, hogy nem egy súlytalan műről beszélünk. A visszaköszönő prímszámos analógia például nagyon tetszett.

Az a nagy baj, hogy engem túlságosan elragadtak a prekoncepciók (irtózás a közegtől) és egyéb érzékeny pontjaim (állatkínzás) birizgálása, ezért úgy érzem, nem tudnék objektíven csillagozni. Így nem is teszem.

*Természetesen nem állítom, hogy minden falusi ember olyan, mint ennek a regénynek a szereplői. Szerencsére ellenpéldát is láttam már épp eleget.

Kép forrása: www.arcanum.hu

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2018. január 19., 08:21 → 2018. január 21., 17:59

Értékelés: ★★★★★ (0/5)