Fontos könyv. Fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az olvasók, a magyar társadalom vagy akár a világ megosztottsága a témában.

Kik is a kötet szereplői, akik az ártatlan gyermeki megfogalmazás szerint pénzért adnak puszit?

Ha felnőtteket kérdeznénk, jönnének még olyan válaszok is, mint:
- akivel megcsal a párunk (és nem is feltétlen fizet érte)
- aki elcsábítja a párunkat (akár csak a hecc kedvéért)
- aki nimfomániás
- aki pénzért feladja az elveit
- stb.

De most mégis, kik ők? Megmondom: emberek. Sokfélék, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Valaki luxusszínvonalon végzi a munkáját, másnak ez az egyetlen kiút, hogy ne bűnözéssel keresse meg a parizerre meg a lakbérre valót. Akad köztük aluliskolázott és többdiplomás. Nő vagy férfi. Fiatal vagy idősebb. Egyikükre ránézésre megmondjuk, mi a foglalkozásuk, másikukat még munkaruhában sem tudnánk beazonosítani. Mégis, hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni mindegyiküket.

Az alsó középosztály elutasítása, haragja a hajléktalanok, prostituáltak, kéregetők és társaik iránt épp abban gyökerezik, hogy nem szeretnének tudomást venni a közvetlen és nagyon is valós veszélyről, hogy bármikor ilyen helyzetbe kerülhetnek – hiszen ezzel a fenyegetettséggel nagyon nehéz mindennap együtt élni, és megfelelni a polgári élet pszichés kihívásainak. A mindennapi életben elvárás, hogy az ember alapvetően rendben legyen, mert rendben kell lenni. A szexmunkás, aki nem gyűlöli magát, a hajléktalan, aki kiáll az emberi jogaiért, épp arra emlékezteti a könnyebb életűeket, hogy kizárólag a jó szerencsén múlik, hogy az ember hova kerül az életben. A fene se akar minden áldott nap ezzel szembesülni.

A könyv egyik remek tulajdonsága, hogy megpróbálja leszámoltatni a bennünk rejtőző előítéleteket ezen foglalkozás űzőivel kapcsolatban. Beszél a jelenség hátteréről, ami hivatali szinten (is) teszi ilyen kényszerpályára a szakma egyes művelőit. Arról is szól ugyanakkor (nagyon helyesen), hogy viszont tényleg vannak olyanok is, akik szeretik csinálni. Mert képzeljük el, létezik olyan, hogy valaki annyira szeret szexelni, hogy ezt képes beintegrálni a megélhetésébe is. Sokmindenről szól a könyv. De mindenekelőtt áthatja a bírálat az emberek struccpolitikáját illetően.

A társadalmi megítélése ugyanakkor rendkívül rossz az ilyen kitartottaknak: legyen szó akár sugar babykről, akár trófeafeleségekről, a bulvárlapok és a nyomukban loholó közvélemény boldogan gyűlöli azokat a nőket, akiket tehetős szeretőik vagy férjeik kényeztetnek. Gyakran jobban utálják őket, mint a sok esetben korrupt, nepotista, állami pénzeket elsíboló férjeiket. Pedig egy-egy szépségkirálynő-jelöltnek valójában viszonylag kevés választása van. A magyar marketing-és divatpiac igen kicsi, a verseny rendkívül erős, kizárólag modellkedésből megélni nehéz. A húspiac amúgy is türelmetlen: mielőbb kemény valutára kell váltani a bájokat, mert akármilyen szép, erős, egészséges, sőt okos az ember lánya, harminc fölött már úgy zuhan az ára, akár a kő. A női karrierkilátások kétségbeejtők. A Forbes közéleti befolyással bíró nőkből összeállított listáját 2016-ban is a semmilyen tisztséget és jogkört nem birtokló Lévai Anikó, a miniszterelnök fölötti informális hatalmára büszke feleség vezette. Lassan felkerülhet a listára Rogán Cecília és más főállású glamfeleség is, ahogyan némi meglepetéssel +1-ként szerepelt a saját lábával a mi lábunkon álló Orbán Ráhel turisztikai őstehetség is.

Mert verhetjük a mellünket, hogy mi aztán soha, semmikor nem lennénk képesek ilyesmire vetemedni, csak sajnos önámítás lenne a dolog. Mint jónéhány esetből kiderül, bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy bele kell kapaszkodnia ebbe az utolsó szalmaszálba. (Mellesleg a témában rám nagyon nagy hatást gyakorolt a Lilja-4-ever c. film, amely szintén igaz történetet beszél el.)

Persze az is érthető, hogy sok nő irtózik a prostitúciónak még a gondolatától is. Én magam sem tudom elképzelni, hogy pénzért szexeljek valakivel. Mégis az, hogy nekem ellenérzéseim vannak, vagy hogy más, szerencsésebb sorstársaim megborzonganak, mind halálosan mindegy, amikor mások sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Hogy mi, polgári státuszban élő nők mitől félünk, illetve, hogy miként jutunk dűlőre a hatalmi pozícióban lévő férfiakkal, mind eltörpül amellett, hogy embereket napi szinten zaklatnak, bírságolnak, zárnak el és erőszakolnak meg hatósági személyek, üldöznek és zsarolnak szexuális ragadozók és rosszindulatú családtagok, veszik el a gyerekeiket jogalap nélkül, és rekesztik ki azért, mert már eleve a társadalom perifériájára szorultak.

Érezhetően feminista hangvétellel íródott a könyv, kicsit túl is lendülünk az üzletszerű kéjelgés témakörén. PRK-t eddig nem nagyon ismertem, de a könyv kapcsán meghallgattam tőle pár műsort. Többen afféle „női Puzsérként” aposztrofálják őt, mindketten nagyon megosztóak, mégis PRK-ról hallottam több gyűlölködő véleményt. Lehet, hogy egy nőtől kevésbé viseljük el, ha vehemensen megmondja a magáét…? A kérdés költői. De szerintem nagyon jól tette!

Kép forrása: mult-kor.hu

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2018. június 3., 18:43 → 2018. június 13., 00:14

Értékelés: ★★★★★ (5/5)