Olvassatok Fehér Klárát. Ne tévesszen meg benneteket az, hogy ez egy kamasz lány története, ne gondoljatok a szerző politikai múltjára.

Olvassatok Fehér Klárát, ha tudni akarjátok, mit érez egy tinédzser, ha rároskad a jövő megannyi kérdése, ha azt érzi, hogy ő a legszerencsétlenebb a világon, ha először szerelmes lesz, vagy szembetalálja magát a világháborúval. És persze arra a fordulópontra is emlékezhetünk, amikor életünkben először nem mondunk el odahaza mindent, ami velünk történt. Elképesztő az a tűpontos lélekábrázolás, amit ez a hölgy papírra tudott vetni minden. egyes. alkalommal, akárhányszor megírt egy regényt. Közben pedig az egész könyv hihetetlen könnyednek tűnik, egyszersmint időtállónak – én úgy 50 évvel később voltam annyi idős, mint a főhős Horváth Kati, mégis félelmetes, mennyire magamra ismertem a figurájában!

Olvassatok Fehér Klárát, ha tudni akarjátok, milyen volt az 1940-es években lánynak lenni, iskolába járni. Utóbbival kapcsolatban azért fel-feltörtek bennem az érzések, hogy a történetben megjelenő poroszos iskolai nevelés vajon mennyiben szolgálta a diákok lelki jólétét úgy egyáltalán. Szerencsére én már egy másik korszakban szocializálódtam, ha akkoriban lettem volna diáklány, minden bizonnyal kicsaptak volna az összes intézményből.

Olvassatok Fehér Klárát, mert azon kevés szerzők közé tartozik, akik egy romantikus lányregényt képesek úgy megírni, hogy az nem cuppog a szirupban, és felnőtt fejjel is abszolút kihagyhatatlan olvasmányt alkotnak. Olvassátok!