Felvetődhet számomra a kérdés, miért is kell nekem újra meg újra lemerülni a mélybe, hogy az életem legnagyobb traumáival foglalkozhassak ismét, mikor már korábban megtettem többek között Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című könyvének olvasása során.

Pontosan azért, mert bármennyire is felkavaró, az ilyesmit jó időnként újra átismételni, mintegy mentálisan aláhúzva a fontosabb tanításokat és tanulságokat, ebben pedig a könyv abszolút méltó párja Bánki doktor úr könyvének.

Az életben nincs helye az újnak, amíg a régit nem engedjük el.

Nem csupán az áldozatok történeteit ismerhetjük meg, de az összekötő szövegekben a miértekre is választ kapunk, miért és hogyan lesznek személyiségzavarosak egyes elhanyagolt gyerekek, ez pedig miként nyomja rá a bélyegét a felnőttkori kapcsolataikra. Mi történik, ha egy ilyen ember gyerekeként nevelkedünk, vagy ha életünk párjául választjuk, esetleg munkahelyi környezetben vagyunk kénytelenek együtt lenni vele? Laikusok számára is érthető magyarázatokat kapunk mindezekre.

Vannak emberek, akiknek a puszta jelenlététől több fokkal csökken a helység hőmérséklete. Ha egy ilyen ember belép a szobába, mindenkinek érzékenyebbé válnak az antennái.

Bánki könyve mellé szívből ajánlom a könyvet mindenkinek, akiket lelkileg erőszakoltak meg, akik éppen újraépítik a személyiségüket, akik még mindig keresik a kapaszkodókat ezen az úton, hogy végre elindulhassanak a gyógyulás felé. A könyv végére megintcsak hiszem, hogy ez lehetséges.

Kemény menet, de megéri.