A társfüggőség, mint fogalom jóval túlmutat a jelenségen, ami azokat az embereket jelöli, akik inkább benne ragadnak egy rosszul működő kapcsolatban, minthogy egyedül legyenek. Ez volt az egyik legelső aha-élményem az olvasás során.

Az amerikai szerzőpáros egészen messziről indít, korunk elnyomó társadalmainak kialakulásától veszi górcső alá a társadalom 98%-át érintő káros beidegződött viselkedési mintákat. Akár a politika, a munkahely vagy iskola, de sokszor bizony a szűk család is azt szorgalmazza (tegyük hozzá, sokszor nem tudatosan, főleg a legutóbbi esetében), hogy elnyomjuk magunkban azon önbecsülésre késztető igényeinket, melyek segítségével elkerülhető lehetne, hogy akár mi, akár mások méltatlan helyzetbe kerüljünk.

Egyszerre volt zavarbaejtő és sokkoló ráismerni a saját múltamból bizonyos élményekre, elég jó példákat hoz a könyv a káros mintázatokra, érdekes esettanulmányokkal illusztrálva ezeket. Remek módszertani tippeket ír akár az egyéni, akár a csoportterápiás foglalkozásokon végezhető gyakorlatokra is.

Számomra a könyv fő mondanivalója, hogy az önismeret és a káros minták felismerése nélkül fejlődés lelki értelemben bizony nem lehetséges. Ahogy egy egészséges párkapcsolat is csak ezek mentén jöhet létre. Ilyen szempontból kicsit olyan érzésem van, mintha beavattak volna egy titokba, amit fájóan kevés ember tud és alkalmaz.

Fél csillag levonás jár a haverkodós, amerikai stílusért. Biztosan én vagyok fapina, de egyszerűen utálom, ha egy ilyen komoly téma során nekiáll egy könyv tegeződni meg győzködni, hogy ha ezt teszed, tutira ez meg ez lesz, mint egy Teleshop hirdetésben. Nem kell, magamtól is belátom, hogy ez az üdvözítő út a belső béke felé.