Az alábbiakban olvasható a meglehetősen nagy felháborodást kiváltott kritikám, egy olyan könyvről, ami az ismerőseim nagy részének nem a szenvedéstől csalt könnyeket a szemébe. Továbbra is csak azt tudom mondani, aki nem bírja elviselni, hogy negatív véleménnyel illetem a szeretett könyvét, az inkább ne is olvasson tovább. Jobb lesz így mindenkinek.

Istenem, végre vége…! Nem tartom magam valami lelketlen embernek, sőt, alkalomadtán meglehetősen szentimentális is tudok lenni, de nekem ez a könyv nagyon nem csúszott. Annyira sokat vártam pedig tőle, mert kivételesen a filmet láttam előbb, az pedig kifejezetten kellemesre sikerült, ott a rendező nem akarta nonstop erőszakkal facsargatni a könnyzacskóimat.

A film például rendelkezett tényleg jópofa jelenetekkel, mint például ez:

Igazi bestseller-könyv, hiszen olyan zsigeri érzésekre kíván hatni, mint amit a halál, az öregség, a szeretet, a magány meg egymás meg nem értettsége vált ki belőlünk. Jaj, majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet. Félreértés ne essék, ezek fontos témák, de ha valaki nem tud hozzájuk jó ízléssel nyúlni, akkor ne várja tőlem, hogy meghatódjak. Pláne ne nyomja az arcomba közelről, mert akkor meg juszt se.

Fredrik Backman nem bízott semmit a véletlenre ezügyben, van itt minden, mint a búcsúban:
- halott feleség, akinek természetesen semmilyen rossz tulajdonsága nem volt;
- elvesztett baba, akinek pedig már éppen érezni lehetett a rugdalózását édesanyja hasában;
- bevándorló fiatal nő, megtoldva azzal, hogy még terhes is (nyugi, az ő gyereke életben marad);
- elhízott, apátlan homoszexuális fiú a szomszédból, aki a családon belüli erőszakot is átélte;
- egy macska, mert a cukisági faktornak is kell adni (egy ponton túl jóóóól a szájába is rágjuk az olvasónak, ha még nem jött volna rá, hogy igeeeen, Sonjat testesíti meg a cicuska, hát milyen megható mán’);
- satöbbi, nincs idegrendszerem tételesen felsorolni mindent.

Nem beszélve a pofátlanul hatásvadász mondatokról, mint egyik személyes kedvencem:

Ove fekete-fehér ember volt.
A felesége pedig színes. Ő volt Ove összes színe.

És előtte gyorsan ütünk egy entert, hogy még inkább kiemelkedjen „A Mondanivaló”. Szinte hallom a giccses háttérzenét is menten. Ennyire ne toljátok az arcombaaaaaa….!

Egyébként meg Ove a legkevésbé sem szimpatikus karakter. Nem, nem jött át, hogy ő egy hű de kellemes ember lehet belül. Rohadtul nem volt az (juj, itt egy csúnya szó, rohadtul!), egy begyöpösödött, érzelmi analfabéta, kényszeres, rugalmatlan vén fasz volt, az ilyen embereket én nagy ívben kikerülöm. Amúgy meg van ilyen kollégám, mint ő, aki azzal szórakozik, hogy azt figyeli, ki áll be a céges parkolóba, minden reggel az is körbejárja a placcot és megy hisztizni az illetékesekhez, ha ismeretlen rendszámú autót talál. Én csak azon imádkozom, hogy soha ne lakjak ilyen mentalitású ember közelében…

Egy ember, aki bemegy egy üzletbe és mindenáron összevész az eladókkal, a saját faszkalapsága miatt. Az ilyen arrogáns stílustól a hátamon áll a szőr és mennyi van az ilyen emberekből, te jó ég…

Egy ember, aki nem úgy oldaná meg a nyugdíjazását meg az özvegységét, hogy új életcélokat tűz ki maga elé, eljár közösségbe, új hobbiba vág stb. nem, dehogy. Úgy, hogy megöli magát. Wow, igazi példaértékű ember. Ja, nem.

Egymást pedig kizárólag az autójuk márkája alapján ítéljük meg. Illetve abból, hogy mihez értenek. Aki ki tudja operálni a tumort az agyadból, de nem képes utánfutóval tolatni, az egy semmirekellő ember, akinek élnie sem lenne szabad. Okés, értjük.

Címszereplőnk a teátrálisságot kimaxolja, még halálában is. Mert hát mi is okozza a végén ennek a jóembernek a végzetét? Hát az, hogy túl nagy a szíve! – értiteeeek. Ennél a pontnál már sokadjára forgattam a szemem, az utolsó 15 oldalt csak nagy erőfeszítések árán sikerült elolvasnom.

Oven túl már csak egy embert irritált jobban: ez pedig maga a szerző, akinek a fotója folyton kikandikált a védőborító belső oldaláról, a végén már letéptem a könyvről, hogy ne lássam. Annyira ismerem az ilyen Humor Heroldokat, te jó isten. Kényszeredetten vicceskedik, amikor tizedennyi poén még vicces is lehetne. De nem kell ennyi petárdát eldurrogtatni, mert nem, nem lesz vicces ekkora dózisban, bocsika.

Ezen túl az író még vidáman pózol is azzal, hogy nem ment neki a suli. Fredrik, szívem, értjük, hogy neked semmi végzettséged nincs és az informatikához is hülye vagy, de azért azt elmondanám, hogy nem minden informatikus elhízott/balfasz/életképtelen. Sőt. Meglepődnél, micsoda hatalom van a birtokukban. Az orvosok döntő hányada sem ostoba. Ja, és nem muszáj beleírnod a könyvedbe egy cicát anélkül, hogy tudnád, milyenek is ezek az állatok, csak mert cuki. Egy macska ugyanis Nem. Viselkedik. Így. Ahogy. A. Könyvben. Írod.

De jól van, nem leszek genyó, kap 2 csillagot a könyv, mert alapvetően gördülékeny volt a stílusa és a kiadó is rászánta a pénzt az igényes borítótervre és a korrektorra.
Felfoghatatlan, hogy ez a könyv 96%-on áll a molyon.

Ugyanakkor, hogy ne csak a fröcsögés menjen, ehhez a könyvhöz kötődik az első (és azt hiszem egyetlen) alkalom is, amikor észlelést írtak rólam:

Ma reggel az 1-es villamoson olvasta egy (irigylésre méltóan) göndör hajú lány, akin még Molyos kitűző is volt. :)