Ditticento

Igaz történet egy török árvaházból

Perihan Mağden: Ali és Ramazan

2020. április 19. - Ditticento

ali.gif

Keveset kalandozok a török irodalom világában, pedig igen jó szerzőik vannak nekik is. Az eredetileg újságíróként működő Perihan Mağden stílusa nekem nagyon bejött, sallangmentesen, egyszersmint mélyrehatóan ábrázolja azokat a lelki rezdüléseket, melyek az árvaházban felnőtt, esetünkben még homoszexuális vonásokkal is megáldott szereplőink átélhettek. Kegyetlen a könyv, pedig nem akar az lenni. Csak leírja, ami a világban ilyen helyeken megtörténik. Azt a szomorú tényt, miszerint a nevelőintézetek lakóinak elenyésző hányada lesz olyan, aki tisztességes megélhetést szerez és nem kallódik el, és ez sajnos gyakorlatilag bármelyik országra igaz lehet. A tragikus vég pedig csaknem elkerülhetetlen.

Ramazan születése óta tudja, hogy az árvaház hideget jelent. Ha árva vagy, fázol. Folyton fázol, hiábavalóan reszketsz.

A könyv olvasásának idején szembejött velem egy Facebook-poszt, mely a rendőrség által körözött, eltűnt fiatalkorúakról adott listát. Mind-mind gyermekotthonból elszökött, már arcra is megtépázott, kiüresedett tekintetű fiatalok, akik korántsem hiszem, hogy valaha hasznos tagjai lesznek a társadalomnak. Pedig önmagában az, hogy valaki árva, még nem kéne, hogy ilyesmire predesztinálja őt. Természetesen kivételek akadnak és én nagyon tisztelem azokat a gondozókat, nevelőszülőket, akik segítenek javítani ezen a statisztikán. Ahogy ezen elmerengtem, eszembe jutottak azok a megrögzött életvédők is, akik arra akarják kényszeríteni a megesett, lelkileg sérült, önmagát is eltartani képtelen lányokat, hogy szüljék meg a babájukat, akik "jó" esetben nem a pöcegödörben végzik bántalmazó családban, hanem gyermekotthonokban nőnek fel. Velük is elolvastatnám a könyvet, és megkérném őket, különös figyelemmel legyenek Ali szüleinek figurájára (egyébként a könyv megtörtént esetet dolgoz fel).

– A férfiak nem sírnak, fiam! – Hányszor mondta ő is… Micsoda ócska mondás pedig!

A két címszereplő gyerekkoráról szóló rész közben akaratlanul is egyik legkedvesebb rendezőm, Pedro Almodóvar egyik számomra legkedvesebb filmje, a Rossz nevelés ugrott be (igaz, ott a gyerekek nem árvák, csak bentlakásos kolostorban tanulnak). Aki látta, sejti, mire gondolok.

Kép forrása: www.bellacor.com

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2018. január 4., 18:40 → 2018. január 6., 12:27

Értékelés: ★★★★ (4,5/5)

A könyv adatai:
Eredeti cím: Ali ile Ramazan
Fordító: Tasnádi Edit
Kiadó: Európa
Puhatáblás, 192 oldal
Kiadás éve: 2015

A bejegyzés trackback címe:

https://ditticento.blog.hu/api/trackback/id/tr9315624572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása