Van nekem ez a beakadt perverzióm, hogy nagyon szeretek valós bűnesetekről olvasni. Minél brutálisabbak, annál inkább. Ez a regény pedig egyszerre volt szépirodalom és a kriminálpszichológia. Alig vártam, hogy kiderüljenek a részletek, az elkövetőket mi mozgatta a bűncselekmény elkövetése előtt, alatt és után.

…minden bűntény tulajdonképpen csak „a lopás egy bizonyos fajtája”. Beleértve a gyilkosságot is. Ha meggyilkolunk valakit, az életét lopjuk el.

Szépírói képzéseken mindig próbálják az ember fejébe sulykolni, mennyire fontos egy könyv megírásához a megfelelő mennyiségű kutatómunka. Nos, azt hiszem, Capote mindannyiunk előtt jó példával szolgálhat, valami elképesztő és érezhető, mennyi utánajárás van ebben a könyvben. A megszólalók mondatait állítólag fejből írta le, miután beszélgetett velük, amire meg csak azt tudom mondani sok más egyéb mellett, hogy wow.
Ugyanakkor. Sinus-görbeként váltakozott, hogy éppen falni akartam a lapokat, vagy beálltunk egy langyos, lassan hömpölygő cselekményvezetésbe. Egyikkel sincs baj, de ha már ráhangolódom az egyikre, akkor rosszul tud esni, ha hirtelen átesünk a paci túloldalára. Nem tudom, ez mennyiben volt koncepció, de nem feltétlenül tett jót a könyvnek.

A tettesek jellemábrázolásáról:
Elnézve a két fiatalember képét, hát, mit mondjak, nem szálltam volna be velük egy liftbe. Ahogy haladtunk előre a történetben, egyre részletgazdagabb képet alakíthat ki róluk az olvasó, nagyon érdekes következtetéseket lehet ismét levonni, mivé is képes formálni egy embert, ha elcseszett gyerekkora volt. Dick egy végtelenül irigy, perverz pszichopata, erőteljesen narcisztikus vonásokkal megáldva, akit kétlem, hogy valaha vissza lehetett volna integrálni a társadalomba. Perry képviseli azt a bűnözőtípust, akiből még akár rendes ember is válhatott volna, ha nem olyanok a szülei, amilyenek (a pszichiátriai szakvélemény paranoid skizofréniát állapított meg vele kapcsolatban, hogy ezen kívül Perry-nek milyen háttértörténete volt, arról Capote is mélyen hallgat, de erről kicsit később).

Ami téged illet: nem tudom, hogy a te gyöngeséged mi, de úgy érzem, NEM AZ A SZÉGYEN, HA AZ EMBERNEK PISZKOS AZ ARCA; A SZÉGYEN OTT KEZDŐDIK, HA NEM MOSSA LE.

Nem tudni, a fordítás volt-e ilyen szerencsétlen, de nekem egy kicsit furcsa volt elképzelni, hogy Dick és Perry most komolyan így szólította egymást, hogy „Drágám”, meg „Szivikém”? Nem túl homo ez egy kicsit? Ha már a témánál vagyunk: a legenda szerint Capote kicsit bele is zúgott Perry-be, a könyvben is némileg részrehajlik az irányába, a könyv megszületése is részben ennek köszönhető. Szerintem ez a szál önmagában megérne egy külön regényt: beleszeretek egy gyilkosba, akit elkísérek az akasztófáig (lehet, van is valahol ilyen regény).

A kiadás minőségéről:
Az Európa Diákkönyvtár sorozat kiadását olvastam. Az egy dolog, hogy a borító annyira randa és nyomasztó a két manussal az elején, akik mintha folyton téged néznének, brrr – szóval be kellett csomagolnom a könyvet valami szépbe, mert különben nem szívesen vettem volna a kezembe. A sokszorosan újrahasznosított hártyavékony papírok akkor is szakadtak, ha csak rájuk sóhajtottam, oké, 900,-ért az ember ne várjon csodát. De ez még mind eltörpül a nyomorúságos szöveggondozás és fordítói munka mellett. Utóbbi kettő kis odafigyeléssel pedig kiküszöbölhető lett volna. Hát, már mindegy.

Kép forrása: Wikipedia, eotd.wordpress.com

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2018. február 26., 08:22 → 2018. március 24., 09:00

Értékelés: ★★★★★ (4,5/5)