Frank McCourt ott folytatja a történetet, ahol korábban abbahagyta. Hősünk elsősorban a New York-i letelepedést, fészekrakást, családalapítást regéli el nekünk, de megtudhatjuk, a család többi tagjának miként alakult a sorsa.

Sajnos hiába volt az előző kötethez hasonlóan érdekfeszítő a történet, valahogy írástechnikailag most nem tudott 100%-ban elragadni, olykor szüneteket kellett tartanom az olvasásban. Lehet, ha egy icipicit húzott volna a szövegen, akkor megütötte volna az első rész szintjét a könyv, mert ez a pasas nagyon tud ám írni.

Nagyon tetszett, hogy a már korábban megismert stílust nem dobta sutba, kevesebb volt ugyan a bigottsággal szembeni gúny, de nagyon őszintén vallott a saját kisebbrendűségi komplexusairól, melyeket értelemszerűen soha nem vetkőzhet le valaki, aki olyan nyomorban nevelkedett, mint az író. Szó esik még a gyökerekről, annak minden átkával és szépségével, illetve a szülőkről ahogyan mesél, hát az valami egészen döbbenetes keveréke a szeretetnek és a szemrehányásnak, ahogyan az az érintettek halálának leírásakor is megjelenik. Kevés ember képes ezt így ábrázolni.

Amikor Malachy hajnali háromkor fölhív, nem kell mondania semmit. Én se tudok mást csinálni, csak készítek egy csésze teát, úgy, ahogy anyu szokta rendkívüli helyzetekben, és fölülök az ágyban a sötétségnél is sötétebb sötétben, és közben tudom, hogy már egy hidegebb helyre szállították azt a szürke, húsos testet, amely hetünket hozta a világra. Belekortyolok a forró teába vigasztalást keresve, mert nem várt érzések támadnak rám. Azt hittem, már ismerem a felnőtt férfi bánatát, a kifinomult gyászt, az alkalomhoz illő elégikus érzést. Nem tudtam, hogy úgy fogom érezni magam, mint a becsapott kisgyerek.
Ülök az ágyon, mellkasig fölhúzott térddel, és a könnyeim nem a szemembe tolulnak, hanem kis tengert képeznek a szívem körül.

Kapunk egy kis ízt az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek történelmi viharairól, a koreai háborúról, a hippikorszakról, az IRA térhódításáról, igaz, ezekről olvastam volna még bővebben szívesen.

Végezetül pedig, mint szintén tanár végzettségű ember, nagyon élvezetes volt az ehhez kapcsolódó élményeit olvasni. Némi csillaglevonás jár az első kötethez képest, de akit érdekel, hogyan folytatódik a történet, mindenképpen ajánlom.