Döbbenetes, mennyire megmaradtak bennem a 20 évvel ezelőtt látott film képkockái (néhol a főszereplő narrátor hangján olvastam a könyvet). Tökéletes adaptációja volt ennek a tökéletes könyvnek.

Frank McCourt igazi mesélő. Az Amerikában született, majd kiskorában családjával Írországban letelepedő Frankie csodálatosan regéli el nekünk életének első tizenkilenc évét. Az egész könyv egyenletesen hozza a lebilincselő stílust, egyszerűen nem volt olyan rész vagy jelenet, amit untam volna.

Miközben olvastam a könyvet, néha elgondolkodtam, mitől is olyan vonzóak többünknek az írek meg az ír irodalom? Hiszen a könyv is nagyon plasztikusan bemutatja, mennyire nem szimpatikusak itt a népek. Köpködés az angolokra, vallási széthúzás, bigottság, alkoholizmus, nomeg a nincstelenség és a dőzsölés, mint a két véglet, közte pedig nincs semmi.

Októbertől áprilisig a limericki falakon csillogott a nedvesség. A ruha sose száradt meg teljesen — a tweed- és gyapjúkabátok számos élőlénynek adtak otthont, s olykor titokzatos tenyészetek sarjadtak bennük. A kocsmák népe a nedves test és ruha gőzét szívta be, hozzá a kilöttyent fekete sör és whiskey áporodott bűzével kevert cigaretta- és pipafüstöt, s mindezt kissé átszínezte a pisiszag, amely a kinti budi felől szüremlett be, ahol sok férfi rókázta ki egész heti fizetését.

A szerző őszinte, ám korántsem részrehajló a saját népét illetően. A gyermekhang tökéletesen visszahozta az emlékeimből azokat az időket, mikor én is, mint katolikus hitben nevelkedett ember, először még vakon elhittem mindent, majd egyre többször zavart be ebbe a hitbe az a sok visszásság, amit tapasztaltam magam körül. Az író megfricskázza a vallást túltoló embereket, mégsem ítélkezik. Időnként nagyon jókat derültem olvasás közben, ezt az ironikus humort nagyon csípem.

A tanító úr szerint dicsőséges dolog meghalni a Hitért, apu szerint dicsőséges dolog meghalni Írországért, én meg arra vagyok kíváncsi, van-e valaki a világon, aki azt szeretné, hogy inkább éljünk.

Szó esik itt a szegénységről, az apa-figura hiányáról, a nemi szerepekről, csupa olyan izgalmas téma, melyet úgy tudott ez a fickó papírra vetni, hogy a maga érzékletesen ábrázolt borzalmatosságában sem lett nyomasztó, inkább falni kívántam a lapokat, hogy még, még…

Frank McCourt is az a fajta ember, akit sajnálom, hogy már sosem hívhatok meg egy korsó sörre valamelyik ír kocsmában… Viszont folytatom a sort a trilógia következő részével.

Kép forrása: studyton.com/

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2019. március 3., 22:34 → 2019. március 27., 19:23

Értékelés: ★★★★★ (5/5)