Ejhm… [ide most képzeljetek el egy olyan arckifejezést, mint mikor megkóstolunk valami ínyencséget, de nem tudjuk eldönteni, hogy most akkor ez finom-e vagy sem]

Szeretem, ha egy ifjúsági regény mer komoly lenni és nem retten meg a rázósabb témáktól sem. Örülnék, ha tendencia-szinten szakítanánk azzal a hiedelemmel, hogy jaj, szegény gyermek nem fogja tudni feldolgozni, ha olyasmiről hall, mint hogy a szomszédban a bácsi veri a nénit, vannak gyerekek, akinek nincsenek szüleik, illetve még olyan bácsik is vannak, akik egy másik bácsival élnek együtt. Tudnám még sorolni a példákat, de a könyv csak ezekkel foglalkozik. Meg a leukémiával, amit akkora spoiler volt betenni a molyos címkék közé, mint ide Lacháza. Szerencsére azóta rejtették.

Csak magamról tudok teljes bizonyossággal nyilatkozni, de azt hiszem, más gyerekekre is igaz, hogy szeretik, ha komolyan veszik őket. Nem hülyék ők sem, meglepően jól érzékelnek olyan dolgokat is, amiket még nem érthetnek, ehhez pedig jó, ha beszélgetünk ezekről a témákról is velük. Ezt pedig Marie-Aude Murail is pontosan tudja.

Amit viszont nem tudott Marie-Aude Murail, az az, hogy kinek is szánta ezt a könyvet. Ifjúsági regénynek ugyanis egy pöppet már túl komor (a terhes feleségét verő féreg, aki a babát akarta ezáltal megölni, még nekem is sok volt) meg a leukémiás kezelések is inkább szülnek egy fiatalban félelmet, mint megértést, kivéve persze, ha neadjisten ő maga is meg kellett ezt tapasztalnia a saját bőrén, felnőtt könyvnek viszont túl meseszerű, nem volt valami életszerű pár jelenet.
Egyik kedvencem, mikor a felnőtt báty, aki a kiállhatatlan nővérével beszél telefonon és kiderül, mennyire keresztülhúzta a terveit a kisasszony hisztije, leteszi a telefont és rezignáltan ennyit mond: Rendes a csaj. Na hagyjatok már. Értem én, hogy nem akarnak egy ifjúsági regénybe csúnya beszédet vinni, de akkor hagyjuk a fenébe ezt a részletet, mert mindenki tudja (a kis olvasók is), hogy kb egy B.sz.djál meg h.lyep.csa, ami egy ilyen szituációhoz passzolna egy huszonéves lázadó fiatalember szájából.

A könyv hiába próbálja a komoly hangulatot finom humorral oldani (nagyon helyesen egyébként), én is azokkal értek egyet, akik nem feltétlenül ezt a könyvet adnák egy 11-12 éves kezébe. Legalábbis én a 11 éves unokahúgomnak nem fogom, várok még vele pár évet.
Szóval a könyv hangulata a témaválasztás és az életkori besorolást tekintve nagyon egyedi, ettől pedig különleges. Vagyis az szeretne lenni.

Ami engem illet, úgy érzem, összeöntöttek ide mindenféle témát és stílust, amiből van az úgy, hogy kikerekedik valami igazán ínyenc falat, itt viszont sajnos egy olyan fogás lett, amit csak a nagyon egyedi ízlésűeknek fog jól csúszni. De azoknak nagyon. Én úgy tűnik, nem tartozom közéjük…

Kép forrása: theconservativechampion.org

_____________________________________________________________________________

Olvasás időpontja: 2018. február 9., 15:37 → 2018. február 20., 19:03

Értékelés: ★★★★★ (3/5)