Gyerekkorom óta vonzódom az informatikához. Valahányszor jött az informatikus kolléga az otthoni gépet csinálni, kislányként folyton rajta csüngtem, szerintem tutira nem értette, mi ütött belém, hogy vírusokról, alaplapokról, telepítésről, meg a legújabb monitortrendekről csacsog vele egy kisiskolás lány.

(Az informatika, illetve a vele foglalkozó emberek iránti vonzalmam később jóval felnőttesebb formát öntött, de ez most nem annyira tartozik ide :))

Épp az asztalnál ültek, és Verika beszámolóját hallgatták arról, hogyan fogott ki Cirrus egy kifejlett jelszót, olyat, amiben még nagybetű és szám is van.

Na, ha akkor már megjelent volna ez a könyv, egész biztosan kétpofára zabáltam volna. A számítógépes vírusok egy rettentő izgi és egzotikus téma, hiszen egyszerre csodálnivaló a vírusok megalkotóinak a virtuozitása, egyszersmint, hogy a holló vájná ki a szemüket, amiért adott esetben sok év munkáját és pótolhatatlan értékeket képesek megsemmisíteni puszta szórakozásból!

– Igen, igen. Haladjunk, nem érek rá egész nap. Hol a célszemély?
– A mi?
– A méreten aluli adathalmaz.
– A gyerekre gondolsz?
– Mi másra?

Az egész könyv pengeélen egyensúlyozik a frappáns nyelvi humor és az idegesítő szóviccek világa között, elképesztő, hogy mindvégig tudta tartani az egyensúlyt. Külön tetszettek a „letűnt korra” vonatkozó hasonlatok (betárcsázós modem, kazetta stb.), nem is tudom, a mai kölkök értik-e, mik ezek.

(…) hogy az Informatikus mentsen rá véletlenül! Aztán lépjen is ki!

Emellett nagyon tetszett, hogy Verika személyében egy igazi belevaló női hőst is megismerhettünk, illetve azt is megtudhattuk, hogy nem minden vírus akar nekünk rosszat. Kiváló tanmese, mely finom áthallásokkal tanítja az ifjú olvasókat. Bízom benne, hogy termékeny talajba hullnak ezek a magok. Még több ilyen okos mesét!